Érzelmek forgatagában felnőve (II.)

Hogyan alakul mégis az életünk, az érzelmi világunk?

Négy gondolatmenetet vinnék végig különösebb elméleti beskatulyázás nélkül.

1. Életkép: Mi alakítjuk, vagy mások hatása inkább?

Jean Piaget azt mondja, hogy aktív részesei vagyunk saját fejlődésünknek. Az egyén aktivitása határozza meg, hogy a kapott ingerekből mit szűr le és épít be a személyiségébe.

Kérdezzük meg szüleinket, nagyszüleinket, hogy ők mit gondolnak az életről és jegyezzük jól meg a mondataikat, ha pedig már nem élnek, akkor próbáljuk megfogalmazni, azt, amit ők képviseltek az életben. Van-e hasonlóság a saját mondatom és a szüleim mondata között? Pozitív vagy negatív ez az életkép, ezáltal az optimizmusomat, vagy a pesszimizmusomat erősítem? Mit lehet tenni a negatív gondolatokkal és érzelmekkel.

Gondolatokat könnyebb ki-be söpörni, azonban az érzelmek olyan mélyen megtapadnak bennünk, hogy még ha felülírjuk is ott marad egy kis csíra az eredeti állapotból, mely hasonló élethelyzetben jelét adja létezésének: pl. félelem.

2. Társas kapcsolatok:

Felnőttként magunkban hordozzuk szüleink, nagyszüleink tanítását, mely arra inthet, hogy őrizd magadban amit érzel, “Ne szólj szám, nem fáj fejem!” vagy bátoríthat az emberekkel való őszinte és nyílt érzelemkifejezésre. A kapcsolatokra nemcsak jelen időben gondolhatunk, hanem visszatekintve a múltba is megvizsgálhatjuk őket. Milyen volt a kapcsolatom gyermekként a felnőttekkel, milyen a kapcsolatom az őseimmel? Ők hogyan alakították a kapcsolataikat?

 A társas kapcsolatokat boncolgatva elmondhatjuk az is, hogy átalakult az egymás megsegítése is. Régen ha a közösség egy tagja kárt szenvedett mentek és kérés nélkül segítettek. Most mit teszünk meg egymásért ebben a rohanó világban, hagyjuk-e, hogy az érzelmek eljussanak a szívünktől a tudatunkig, vagy tovább is rohantunk már?

Mennyi időt szánunk arra, hogy a gyerekeinkkel beszéljünk arról, hogy mi hogyan látjuk a világot, hogyan élünk és mit tanultunk meg őseinktől, mit tartunk helyesnek és mit ítélünk el? A napjaink eltöltésével is példát tudunk mutatni. Gyakran hallom diákoktól, hogy nem beszélnek a szülőkkel, mert nincs amikor, „mindketten későn jönnek haza, olyankor idegesek és fáradtak, eszünk, fürdünk és alszunk. Ez a közös program.” A saját családunkra gyakran nincs időnk. Aztán jönnek a problémák a gyerekkel. Hogyan lehetne megoldani? Gyakran sehogy, megelőzni kellene.

3-4. Párkapcsolatok, gyermeknevelés

Egyre gyakrabban hallom, hogy hiányzik valami a párkapcsolatokból. Ha nem működik egyszerűen tovább állnak, kiüresedve és értékvesztettnek érzik magukat. Hiányzik a tartás, a szeretet, szerelem igazi értéke. Ismerős? “Nincsen rózsa tövis nélkül, nincsen élet bánat nélkül.”- régen az asszonyok ékessége volt a lakásba varrt kézimunka, melyekben fellelhető a mély érzelmek felvállalása. A szerelem, az egymás utáni vágy, a kitartás, a kivárás, az élet szépsége és nehézsége egyaránt helyet kapott ezekben a szavakban.

Valójában nemcsak a saját érzelmi világomért vagyok felelős, hanem az utódaim életét is meghatározza az a mód, ahogyan én élek. Vajon könnyebb kifejezni a boldogságot és a szeretetet, és nehéz a felindultságnak, a haragnak szabad utat adni, vagy ennek éppen a fordítottja igaz? Mindezt mi döntjük el azáltal, amit vallunk és megtörténtté teszünk.

Egy nagymama szavai, anyaként:

„Veszekedni veszekedtem mert muszály volt, de meg nem vertem soha. Oda nem adtam volna senkinek a gyermekeimet, még ha pityókát ettünk volna egész nap, akkor sem. Az élet olyan nehéz, szenvedhet még eleget.” 

Te hogyan vélekedsz a gyereknevelésről, a következő nemzedék sorsáról?

Gyergyai Réka

Az első részt innen olvashatod!